HFC U12: Hátrányból fordítva nyertek a fiúk

Az első félidő nem sikerült jól, viszont a fiúk képesek voltak felállni.

Meglepő módon meglehetősen rosszul kezdték a Cegléd elleni bajnokijukat U12-eseink. Ennek meg is lett az eredménye, a vendégek az első félidőben és a második elején is kihasználták a megingást és két góllal büntettek.

A mieink tartását jellemzi azonban, hogy ezt követően sikerült felállni, egyenlíteni, majd igazán magabiztos győzelmet aratni.

Ez a győzelem pedig még nagyobb lendületet adhat a folytatásra nézve.

MLSZ Kiemelt U12, Dél-keleti csoport, 7. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Ceglédi VSE 4-2 (0-1)

HFC: Szobácsi, Torzsa, Erőss, Molnár, Sipos, Beder, Mucsi, Bartyik, Csanki
Csere: Tolnai, Verók, Balog, Kovács
Edző: Antal Krisztián

Vásárhelyi gólszerzők: Mucsi 2, Torzsa, Erőss

Nyilatkozat: „Rosszul játszottunk az első félidőben, nem volt meg az összhang a játékban. A belső hármasunk nem tartotta a pozícióját, az akarati tényezők is akadoztak! A második félidőben mindjárt gólt kaptunk, de sikerült gyors szépíteni és onnantól kezdve olyan szinten feljavultunk minden téren, hogy sikerült megfordítani és megnyerni a mérkőzést!”

Author: Szeri Csaba