HFC U13: Nem hittük el, hogy nyerni tudunk

Nem sikerült meglepetést okozni, de ez kicsit talán a hitünkön is múlott.

A bajnokságban kiválóan szereplő Cegléddel mérkőzött legutóbbi bajnokiján a HFC U13-as csapata. Sajnos ez meg is látszott a mieinken, a megérdemeltnél jobban tiszteltük az ellenfelet és nem igazán hittük el, hogy képesek lehetünk elcsípni őket. Ez pedig nem is történt meg. A fiatalok nem a legjobb teljesítményüket nyújtották, a Cegléd pedig ezt kihasználva magabiztosan megnyerte az összecsapást.

MLSZ Kiemelt U13, Dél-keleti csoport, 7. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Ceglédi VSE 0-6 (0-3)

HFC: Rostás, Kopunovics, Oláh M. Z., Tóth, Németh, Oláh M., Tószegi, Horváth, Kandó, Kocsis, Szántó
Csere: Vata, Varga, Szilléry, Rákos, Cselovszki, Gila, Sarusi-Kiss
Edző: Gajda Lajos

Nyilatkozat: „A mai mérkőzést már az öltözőben eldőlt, mivel csak azzal foglalkoztak a  gyerekek, hogy a Cegléd milyen jó csapat és harmadik a tabellán. Ennek megfelelően alakult a mérkőzés, túlságosan tiszteltük az ellenfelet, keveset futottunk, nem ütköztünk, nem nyertünk párharcokat védekezésben. Pontatlanul, kapkodva játszottunk támadásban, mint egy Ovi Foci csapat csak püföltük a labdát. A csapat valós tudásának maximum a 30%-át nyújtotta. A sok gyenge teljesítmény közül talán csak Kopunovics Bence emelkedett ki, aki az első perctől az utolsóig küzdött jobblábasként a baloldali védő posztján.”

Author: Szeri Csaba